Címke: Mr. Jijith

Közeleg a DXN luxus jutalomutazása

Pénteken elindulunk Velencébe, hogy másnap felszállhassunk Európa jelenlegi legngyobb luxus hajójára. Az útvonal Velence-Bari-Katakolon-Istambul-Izmir-Dubrovnik. Pár éve még egyedül mentem mindenhová, ma a családdal és jópár üzlettársammal együtt. Haladunk az úton.

DXN jutalomút

V. DXN Családi Nap

Immár ötödik alkalommal, de most új helyszínen tartottuk a DXN Magyarország családi napját. Több mint kétszázan gondolták azt, hogy ezt a napot családias körülmények között is megéri együtt tölteni. Nagyszerű hangulat, versenyek, fürdés és mókás vetélkedők tették színessé. A kalandparki kihívások valamint a fürdő- és horgász-tó lehetőségei mindenkit kielégítettek és igazi családi napot varázsolt Vasadra.

Hivatalos DXN nyitány Ausztriában

Május 5.-től hivatalosan is megnyílt a DXN Ausztria. Üzlettársaink régóta kitartóan dolgoztak azon, hogy elérjék a DXN által kitűzött forgalmat, így ma már egy gyönyörű irodában vásárolhatnak és tárgyalhatnak partnereink. További sikereket kívánok és most lett igazán aktuális DXN hálózatot építeni Ausztriában.

Dr. Lim a DXN cég elnöke Magyarországon

Elmúlt vasárnap egy izgalmas délutánt és estét tölthettünk együtt Dr. Limmel a DXN cég elnökével. Új ganoterapeuta kisérleteit tárta elénk, valamint Mr. Jijith DXN marketing igazgatóval egyetemben beszélt a cég jelenéről és jövőjéről. Az előadók biztosítottak minket a hosszútávúságról és a jövőbeni elképzelésekről is Európában. Dinamikus új piacok és fejlesztések várhatók még az elkövetkező időszakban. Az estét egy jó hangulatú vacsora zárta a magyarországi vezetőkkel együtt.

Elismerés a DXN európai alapító munkáért

A DXN vezetésétől, Mr. Jijithtől kaptuk meg mi is a DXN európai fogantatásában végzett munkánk érdemeként a megtisztelő elismerést. Köszönjük és büszkén mondjuk, hogy ez még csak a kezdet. A DXN egy nagyon stabil cég, nagyszerű termékcsaláddal. A marketingterve pedig kimondottan díjazza a hosszútávú gondolkodást.

Egy fantasztikus hétvége avagy a DXN Európa 4.születésnapja

Már péntek este elkezdődött az ünnepség, amikor is a magyarországi vezetőknek tartott Mr. Budiman Salim a DXN első Koronás Követe és Mr. Sto Osler Tomas Ügyvezető Dupla Koronás Gyémánt egy kimerítő és rendkívül érdekes képzést. A két vezető több mint 10 éve építi a DXN birodalmát és életük és víziójuk hatalmas lökést adott a további hálózatépítéshez.

Szombaton a születésnapi partink messze a várakozáson felülit nyújtott. Már a Kongresszusi Központ épülete előtt gyülekező rengeteg emberen is lehetett érezni, hogy valami különleges fog történni. Úgy is volt.  Kiváló előadások, lézer-show, tánc produkciók, koncertek és szenzációs szakmai program.

És ez csak a negyedik szülinap volt! 🙂

DXN üzletépítő szeminárium Dubaiban

Délelőtt még jóízűen pancsoltunk a meleg tengerben, majd délután hivatalosak voltunk a dubai üzletépítő szemináriumra. Több száz ember a világ minden pontjáról. A DXN a térség leggyorsabban fejlődő MLM hálózata. ( Van még pár ilyen térség 🙂 ) Örömmel töltött el, hogy mindkét jelenlévő gyémántunk Hodosán Adrienn és Zseli Csaba is lehetőséget kapott, hogy beszéljen a sikerre éhező résztvevőktől. A rendezvényen jelen volt a világ egyik leggazdagabb DXN gyémántja, aki 1 millió dollárért vásárolt apartmant a Burj Kalifha toronyépületében az üzlettársai motiválására. Inspiráló volt nagyon Őt hallgatni. Az egyik legnagyobb öröm számomra mégis az volt, hogy családommal együtt tudtunk a színpadra lépni és megtartottam életem első angol nyelvű előadását. Ismét éreztem azt, amit az első telefonos meghíváskor érezhet egy új jelölt. Hatalmas félelem, de ha igazán akarja, hogy üzlete legyen, akkor leküzdi és megcsinálja. A siker nem marad el, abban biztos lehetsz, mert ezt ma is saját bőrömön tapasztaltam.

Pénzkeresés nyaralás alatt videó

Utózöngék a DXN vezetőképző szemináriumról

Amióta hazajöttünk másképp gondolkozom és másképp tervezek. Látom, hogy a velem együtt kint lévő partnereim is már másképp néznek az üzletükre. A DXN egy komoly stabil jövőt biztosít, melyet érdemes megbecsülni ebbe a bizonytalannak tűnő világban. Ami biztos azok az emberi kapcsolataink, megéri odafigyelni egymásra.

Összefoglaló képek a görög vezetőképzőről

Kristálytiszta jövőkép 2018-ra

Véget ért I. DXN Nemzetközi Vezetőképző Tábor, de a mindennapjainkban folytatódik az az álom, amit a rendezvény adott számunkra Görögországban. A vasárnapi nap Dr. Lim tartott előadást az emberi test fontosabb szerveinek működésől és jelzéseiről. Beszélt a ganoderma válaszreakcióiról, melyek fontosak lehetnek egészségünk megőrzése érdekében. A holisztikus gyógyászat területén végzett kutatásait 25 éve ismerik el kitüntetésekkel az egész világon. Bemutatkozhattak az utolsó napon az európai országok meghatározó vezetői is az Ő történetükkel és nagyon jó érzés volt beszélni nekünk is sikereink okáról. Olyan rendezvény volt, amelyet minden hálozatépítőnek csak ajánlani tudok, mert a DXN messze túlmutat minden eddigi elképzeléseinken. Nem egy-két évre szóló kis rózsaszínű ígéret, hanem egy a gyerekeink vagyonát is meghatározható valós üzlet. Tudom, hogy együtt bárkivel, akiben a szándék megvan meg tudjuk csinálni! Így lesz ez azzal a nagyszerű fiatalemberrel is, akivel a vezetőképző alatt hozott össze a sors. Csináljunk egy szép világot magunk körül, erre lehet hatásunk! A mi DXN víziónk 2018-ra elkezdődött.

image

image

image

image

image

image

image