Kihívások kategória bejegyzései

Ismét a csúcson

Litkey Farkas 11 alkalommal győzött már a Kékszalagok történetében. Ő az aki lehetne elégedett már. Mondhatná, hogy én már ezt elértem, csináljátok utánam, aztán majd meglátjuk. De nem! Pár év kimaradt ugyan, hogy nem jutott a csúcsra 12. alkalommal, de Ő küzdött. Kereste az útját ebben a hihetetlenül fejlődő és változó vitorlás közegben és szabályokban. Csütörtökön megtalálta és ismét győzött. 12. alkalommal és úgy örült, mintha az első győzelme lett volna. Az első nyilatkozat, amelyet a parton vele készítettek sok mindent elárult. Nem titkok vannak, hanem felkészülés. Felkészülés a győzelemre. Rengeteg munka, edzés, fejlesztés és hit. Ő nyugodtan érkezett az induláshoz. Tudta, hogy minden tekintetben vannak hajók, amelyek gyorsabbak bizonyos szituációkban náluk, de tudta azt is, hogy van egy jól felkészített csapata és minden helyzetben képesek a legjobb döntést hozni és ami fontos cselekedni. Idén ők nyertek ismét és fejet hajthattak a jobb és (csak) bizonyos szituációkban gyorsabb hajók, hiszen összességében fölénnyel nyerte az idei Kékszalag versenyét. Gratulálunk a nagyszerű sport és emberi teljesítményhez! Jó példa ez  a vízen kívül is!

Újabb DXN vezetői generáció Malájziában

A hétvégén adták át óriási érdeklődés mellett a DXN legújabb irodaházát Kuala Lumpur központjában. A rendezvényre több mint százan érkeztek több európai országból, mind DXN hálózatépítők, akik teljesítették a verseny feltételeit és még nem voltak a DXN meghívására Malájziában.  A megnyítón és a sajtótájékoztatón ott volt 13 üzlettársunk is három országból, akik a következő vezetői generációt jelentik hálózatunkban. Vannak köztük már gyémánt szinten lévők is, de Star Ruby és Star Agent szinten van a többségük. Van viszont egy közös Bennük, hogy el akartak érni valamit, kitűzték maguknak és megcsinálták. Egy kihívást teljesítettek és kijutottak a DXN hazájába egy nagyon rangos eseményre. A legnagyobb ganoderma cég irodájának átadása mellett résztvehettek egy egész napos városnézésen Kuala Lumpurban, DXN Farm látogatáson és két napig Langkawi szigetén is élvezhették a tengerparti nap sugarait. Jó volt látni és jó követni az útjukat, mert tudom, hogy ez az út számukra egy megfordíthatatlan folyamat a DXN-en belüli sikerük felé. Vezetők lesznek és megingathatatlanok, mert aki látja egyszer azt, ami a DXN-t körül veszi Malájziában, annak kétsége sem lesz a továbbiakban, hogy jókor van jó helyen. Gratulálunk a teljesítéshez és biztosan látjuk majd az folyamatot, amit bennünk is lezajlott mindhárom DXN farm látogatás után. Érdemes lesz követni Őket! Sok sikert Nektek és köszönet a képekért is!

Közösen a csúcsra jutni

Rendhagyó outdoor tréninget tartottunk az elmúlt hétvégén DXN-es vezetőimmel az “Együtt az úton”  program keretében Badacsonyban. Ez egy vízválasztó volt amúgy is, hiszen három hétvégén már túl vagyunk és még három volt előttünk. Szóval így félidőben úgy döntöttem, hogy mindenkit feljuttatok a csúcsra, aki kitartott a programban. Olyanokat is, akik gyakorlott túrázok és olyanokat is, akik nem szoktak ilyet csinálni. ( Tudod Ők azok az “én nem vagyok olyan” típusúak) 🙂 Érdekes reakciók voltak már az elején, amikor kiderült, hogy mit tervezünk. Izgalom és félelem, bizalom és bizonytalanság keveredett a levegőben. Mintha csak egy nyilvános DXN bemutatón a tájékoztató végén feltenném a kérdést: Ki tart velem? Az ismeretlen út, a lehetséges fájdalom, a bizonytalanság abban, hogy sikerülni fog-e visszatartott volna sokakat, de így “Együtt az úton” mindenkit indulásra bírt. Volt aki a másikért aggódott és szerinte neki el sem kellett volna indulnia. Volt aki a körülményeire hivatkozhatott volna, mert nem régen volt csípőprotézis műtétje. Volt aki meg csak annyit mondott: ez nekem semmi. Szóval különbözőek vagyunk és eltérőek a képességeink, tapasztalataink. Legalábbis az induláskor mindenképpen.  A megegyezés az volt, hogy a célba a csapatok csak akkor érhettek be, amikor a csapat utolsó tagja is felért a csúcsra.  Kemény túra volt, hatalmas tapasztalatokkal. Az eredmény?! Akiért aggódtak, vezette végig a mezőnyt. Aki fel akart rohanni, az rájött, hogy cserben hagyja a csapattársait és így nem tud segíteni nekik ezért velük maradt és többieket biztatva adott erőt és haladtak előre.  Az érzés, hogy Mindenki felért és az átlagnál jóval jobb tempóval nagyon tanulságos és felemelő volt.

Hogyan néz ki ez a DXN üzletére vetítve? Sokan vannak aki csatlakoznának, de még vívódnak, vagy éppen már csatlakoztak, de még magukban sem küzdötték le a félelmeiket és ez visszatartja őket.  Én bátorítalak, hogy indulj el velünk az úton. Nem rohanunk fel és nem hagyunk magadra! Biztatunk majd és átsegítünk a nehézségeken, mert azért lehetnek ilyenek is. Veled leszünk és felviszünk a csúcsra, legyenek bármilyen “körülményeid” is!

A legnagyobb tanulsága az útnak: járj elöl, mint vezető, de ne felejtsd el, hogy a sikered csak akkor lesz teljes, ha másokat is felviszel a csúcsra.  Egy jó vezetővel, egy egymást támogató egységben tevékenykedő csapat erre mindig képes lesz.

Hogyan lehet esélyed győzni a Kékszalagon?

Ma indul a Balaton, Közép-Európa legnagyobb tókerülő versenye. Rangja van egész Európában és nagyon sokan mérettetik meg magukat, vagy csak indulnak el jó “szórakozásként”. Az idei verseny csendesnek ígérkezik. Semmi vihar, extrém idő.  Vannak akik győzelemre készülnek, vannak akiknek csak az a fontos, hogy ott legyenek. Én a győztesekre vagyok kiváncsi, mint az emberek nagyrésze általában. Nem számít, hogy ki a 10. vagy a 148. Az embereknek nem. Aki viszont eléri, annak igen. Büszkén meséli majd egyszer az unokáknak a hihetetlen eredményt, amit a papa vagy mama ( mert már a hölgyek is keményen űzik a sportot) elért.

Nézzük azért, hogy mi kell egy győzelemhez! A győztes gondolkodásúak, már az elöző verseny óta azon törték a fejüket, hogy hogyan lehet fejleszteni a hajójukat. Illetve eleve választani kellett egy hajóosztályt és egy győzelemre esélyes hajót. Minden percükben az apró részleteken gondolkodtak, hogy minden külső (időjárás) körülmény ellenére is a hajó gyors maradjon. Legalábbis a többieknél gyorsabb. Nem törödtek bele, hogy a tavalyi versenyt egy olyan nagyszerűen megépített hajó nyerte, amit akkor mindenki azt gondolta nem lehet legyőzni. És mégis, már a Kékszalagot bevezető Fehérszalagon megtörtént egy igazi győztes gondolkodású ember által.

Tehát eddig volt egy nagyszerű hajó és kellett egy győztes gondolkodású és fókuszban lévő versenyző.

Viszont ez kevés a sikerhez! Kell egy Csapat! Egy Csapat, amelynek a tagjai átérzik a cél fontosságát. Tudják a dolgukat és teszik is. Mindenegyes csapattag tudja, hogy a másik is a lehető legjobb tudása szerint végzi a tevékenységét. Bizalom van a Csapaton belül.

Ismerik a lehetőségeiket. A mai modern eszközök keretein belül felkészülnek a szélviszonyokból, várható helyi széljárásokból és ez alapján választanak vitorlát (eszközöket)  és taktikát.

Ja és az edzés! Rengeteg gyakorlás és edzés minden körülményben, hogy készség szintjén működjön verseny közben is.

Lehet, hogy tudsz párhuzamot vonni ezekből az életed egyéb területén is? Ismerd meg a mi hajónkat, a mi csapatunkat és a mi eszközeinket is. A győztes gondolkodás bennem van, ha megbízható csapattag vagy győzni is fogsz velünk!

VI. Gyémánt Hétvége DXN csapatunknak a Czérna Siker-Tanyán

Évről évre jobban várom ezt a találkozót. Olyan emberek, vezetők jönnek ide, akik itt akarnak lenni és akiknek presztízs a részvétel. Idén a Czérna Siker-Tanya mellett a Zolkó Fogadó volt a helyszín, amely lassan hazai terepnek számít a vezetői rendezvényeink miatt. Jó volt tervezni a jövőt, meghatározni a feladatainkat, de jó volt játszani, kirándulni, vitorlázni és csakúgy együtt lenni is. Büszkeség volt együtt lenni az első évben kvalifikáló gyémántokkal, de az új VIP gyémántunk Börtsök Zoli is nagy ovációban részesült volna, ha a csapat nem méltányolja Bíró Ancsi gyermekének Botondnak az elalvását 🙂 . Romhányi Mara szülinapja és már-már menetrendszerű zseniális tortája csak hab volt (szó szerint 🙂 ) a tetején. Volt játék, móka kacagás és tanulás. Jövőre Veletek és a folyamatosan kvalifikáló új gyémántokkal ugyanitt.

Kilépés a komfortzónából

Időnként szükségünk van arra, hogy tágítsuk belső és fizikai határainkat. Én erre a hosszútávú gyaloglást és teljesítménytúrákat találtam magam számára. Az elmúlt hétvégi Káli 60 Teljesítménytúra kimerítette az összes követelményt a komfortzóna tágításhoz. Családom tagjaival hihetelen órákat töltöttünk együtt szakadó esőben, sárban dagonyázva, megmászva a vulkáni hegyeket és sötétben fejlámpával időben célbaérve. Mindig emlékeztetnek ezek a túrák, hogy határaink nem azok, amelyeket ismerünk magunkról. Döntéseink és erős szándékunk mindig túl visznek azokon.

50 km gyaloglás a DXN találkozó másnapján

Szombaton volt a Gerecse 50 teljesítménytúra, amelyen nem tudtunk részt venni a DXN Újraindító Nap miatt. Másnap azért páran elindultunk ugyanezen az útvonalon, hogy teljesítsük az előírt 12 óra alatt a távot. Kis csapatunkkal 11 óra alatt sikerült egy nagyon jó felkészülést adva a májusi Káli 60 és a Kinizsi 100 túrákra.

Közeleg a DXN luxus jutalomutazása

Pénteken elindulunk Velencébe, hogy másnap felszállhassunk Európa jelenlegi legngyobb luxus hajójára. Az útvonal Velence-Bari-Katakolon-Istambul-Izmir-Dubrovnik. Pár éve még egyedül mentem mindenhová, ma a családdal és jópár üzlettársammal együtt. Haladunk az úton.

DXN jutalomút

Jutalomnap a kihívás győzteseinek

A Kékszalag napján volt a két kihívás találkozónk győzteseinek a jutalom napja. Schmidt Józsefné Évi és Karsa Andrea az elmúlt hónapokban teljesítette a csoportunkban kiírt szponzorálási és értékesítési versenyt. Egy nagyszerű napot töltöttünk együtt ragyogó szélben és ráadásként a Kékszalag élmezőnyével is vitorlázhattunk együtt, mégha csak egy rövid időre is, mert hihetetlen sebességükkel hamar elsiklottak mellettünk. Évinek és Andinak mégegyszer gratulálunk és biztos vagyok benne, hogy az elindított hálózatuk meghozza a várt sikert és a gyémánt szintet számukra is.