DXN kategória bejegyzései

Igazi görög hangulatú DXN szülinap

Örömmel tettem eleget annak a megtisztelő felkérésnek, hogy a DXN Görögország 6. születésnapi szemináriumán előadóként részt vegyek. Mindig is imádtam a görög hangulatot, a görög embereket és persze hálás is vagyok, mert barátként is üdvözölhettem az egyik vezetőt Pavlos Hatzigiannist, akit közös szponzorunk Kócsó László ismertetett össze még 6 évvel ezelőtt Al-Ainban egy DXN Leadership Campen. Pavlos azóta nagy útat járt be a DXN berkein belül, nagyszerű üzlete van Görögországon kívül Törökországban, Bulgáriában és Cipruson. A mostani születésnap azért is volt nekem nagyon izgalmas, mert Pavlos angolról tolmácsolta görög nyelvre az előadásomat. Sikerrel vettük az akadályt és bízom benne, hogy gondolataimmal tudtam segíteni a csapatuk további munkáját.

Közeleg a DXN 25. születésnapja

Már csak 92 nap és elérkezik a DXN 25. születésnapja. A vállalatok életében mindig kiemelt szerepet töltenek be a kerek évfordulók, így van ez a DXN negyedszázados eseményével kapcsolatban is. Nagy a készülődés, mert a világ összes pontjáról gyűlnek össze a DXN család tagjai.

Amikor a DXN indult jó pár tag még meg sem született. ( Többek között a gyermekeim sem 🙂 ) Ma már Ők is élvezik a termékek adta biztonságot és a kompenzációs terv pénzügyi előnyeit.  Jó érzés arra gondolni, hogy létrejönnek vállalatok és egy-két-három generáció felnő és a semmiből millió dolláros forgalom lesz. Az egyszemélyes vállalkozásnak közel 7 millió független értékesítő partnere lesz és több, mint ezer alkalmazottja szerte a világon. Jó termékre, jó vízióra, jó üzleti etikára és gondolkodásra vall.

 

A 25 év sok mindent kifejez. Elismeri a termékek minőségét, bebizonyítja a piaci bizalmat és bölcsőt teremt a további növekedéshez.

Várom már a napot, amikor idén a jutalomúttal egybekötve ismét ünnepelhetünk közösen a DXN szentélyében Kuala Lumpurban.  Büszkeséggel tölt el, hogy a DXN Világ színpadán ezúttal én is szerepet kapok.

 

Proaktív vezetők szerepe

Néhány éve figyelem magamat és a környezetemben lévő vezetőket, vezető jelölteket. Izgalmas dolog ez. Az eredményességed múlik azon, hogy amiket megfigyelsz, tapasztalsz azt hogyan tudod átvinni mások gondolataiba úgy, hogy a magukénak érezve változtassanak rajta. Ha ez nem sikerül, akkor az egész hiábavaló. Gyakran saját magunkon is nehéz változtatni, sőt abban reménykedünk, hogy másokban könnyebb lesz, de nem így működik.

A mostani bejegyzésem az aktivitás és eredményesség körül forog. Mi az amivel kimozdíthatunk másokat a megszokott és berögzült közegükből. Most természetesen nem azokról beszélek, akiknél sikeres szokások írányítják mindennapjaikat. Azokról, akik tudják, hogy valaminek történnie kellene, de nem teszik meg az aktuális napi rutinokat, amelyek elvezethetik a pozitív változásokhoz.

Vajon hogyan érik el a sikeres vezetők az eredményeket? Hogyan találnak vezetőket? Látom az eredményeket elérő vezetőket, hogy elé mennek a dolgoknak. Nem reménykednek, hogy a hozzájuk tartozó munkatársak teszik-e a dolgukat, vagy nem, hanem helyzetbe hozzák őket. A proaktivitás az igazi vezető legnagyobb ismerve. Nem azért cselekszik, mert mondják neki, hanem azért, mert tudja, hogy ő fogja mozgatni a dolgokat azáltal, hogy cselekszik és teszi ezt addig, amíg követőre, majd később vezetőre talál. Punnyadó vezető nem talál aktív vezetőt soha. Sokszor és sokan megpróbáltunk bízni olyan „vezetőkben”, akikről képességük alapján elvárható lenne, hogy teszik a dolgukat, de

Az igazi siker az, amikor mások megérzik, hogy nincs rád szükség

hetek, hónapok és évek mennek el, hogy történne komolyabb produktum.

A példát mindig az igazi vezetők adják, akik mennek és létrehoznak, létre hozattatnak eseményeket, dolgokat, addig, amíg a helyüket át nem veszi a kinevelt vezető. A függetlenséged, a vállalkozói szabadságod és a passzív jövedelmed múlik azon, hogy proaktívan élsz, vagy szerencsejátékos módjára várod a sikert. Szerencsevadászok ritkán válnak vezetőkké, de aki belső elköteleződésből megteszi a napi kitűzött feladatait, az egyre nagyobb magabiztossággal és hozzáértéssel halad a vezetővé válás útján. Ezek az emberek tiszteletet fognak kivívni másokban és cselekvésre sarkalnak másokat is.

Állj élére a csapatodnak, tedd meg azt, amit eddig nem tettél meg és meglátod, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb eredményességed lesz.

Ezt tapasztalom folyamatosan, ha valahol elkezdek egy munkát. Jelölteket, érdeklődőket, akiket megérint a szebb élet víziója. Találkozunk egyszer, kétszer, beszélünk többször. Az igazi lépés azonban akkor történik meg, amikor döntést hozunk, hogy együtt csináljuk. Néha megijednek, de a folymat visszafordíthatatlan, mert apró lépések és sikerek mutatják, hogy ez nekik is lehetséges és működik. Elindul egy folyamat. Ezt azonban csak a vezetők tudják elindítani. Az igazi sikerek mozgatói mindig a vezetők.

A vezetők, akik bíznak, de látnak is. Mindenkiben bízzál, de figyeld, hogy mit tesz meg. Ha nem teszi, ne várj rá, lépj tovább. Ez az én a Te és az Ő sikerük záloga is. Válj a környezetedben proaktív vezetővé és hozz létre kis dolgokat, majd egyre nagyobbakat! Sok sikert hozzá Neked is!

Értékes-e számodra, amit létrehozol?

A legtöbb ember teszi a mindennapi dolgát és fel sem néz.  Végig sem gondolja, hogy mit csinál és miért. Ez a munkájuk, ezért fizetik. Kap valami olyan összeget, amiért újra meg tudja csinálni azt, amiről eddig sem tudta, hogy miért csinálta. Tudom, ez nagyon kisarkított kép, de nézz magadba. Egyedül vagy, senkinek nem kell megmagyaráznod, csak magadnak, hogy ez nálad nem így van. Utálhatod a bejegyzést, akár engem is, de ha ezt érzed az Rajtad még nem fog segíteni. Ami viszont segíthet, hogy végignézed a lehetőségeidet / pl. szabadidőd,  feleslegesen elpazarolt időd, TV nézés, céltalan facebook stb…) és lépsz. Érdemes kezdened egy ingyenes regisztrációval és egy szintén ingyenes konzultációval velem. Tudom, hogy tudok segíteni Neked, hogy jobb legyen. Ez a célom, én ezért dolgozom. Jobb legyen a környezetemnek és jobb legyen nekem, nekünk, mert az élet pillanatok alatt megváltozhat jó irányba, ha társra akadsz és együttműködő, segítő kezekre. Meglátod, hogy ezek után észreveszed majd, hogy mennyi értékes dolgot tudsz adni majd Te is a Világnak. Élj!

Gondold végig, hogyan segíthetsz a környezetednek!

Mi változott DXN Crown Diamondként?

Sokan kérdezik, hogy mi változott azóta, amióta elértük a Crown Diamond szintet a DXN hálózatában. Nehéz megfogalmazni, de ami elsőként előjön a fejemben az a felelősség. Felelősség a cég iránt, hiszen top vezetőként még inkább képviselnem kell a DXN igen magas etikai értékét. Felelősség, hogy minél több partnerünket segítsük a folyamatos fejlődéshez és növekedéshez. Felelősség az új emberek szponzorálásában, hiszen a példa az ami leginkább tanít. Végül pedig felelősség saját magunkkal szemben. A siker az egy állapot és rajtunk múlik, hogy általa előbbre jutunk, vagy kényelmes állóvizzé alakítva ellaposodunk. Ígérjük Mindenkinek, hogy a következő 5 évünk nagyon aktív lesz. A DXN legjobb időszaka következik Európában és ebben mi jelentős szerepet akarunk vállalni. Vezetőként, mentorként, másoknak akár példaként, de aktív hétköznapi hálózatépítőként is. Ott leszünk a rendezvényeken, kávé partikon, beszélgetéseken és a telefonok, online eszközök túlvégén is. Egyszerűen élvezzük és akarjuk ezt a nagyszerű változást, ami beállt az életünkbe és minél előbb DXN Crown Ambassadorként vinni tovább a hírét. Hamarosan megosztom majd az életünk másik oldalát is, mert az egyensúly fontos az élet minden területén. Légy része Te is ennek a csodás változásnak!

Élj teljesebb életet!

DXN Koronás Gyémánt gondolatok

Barátságok határokon túl

8 évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy más kultúrában élő, más bőrszínű és más vallású barátaim is lesznek. Barátaim, mert olyan dolgokat kapok Tőlük, amelyeket csak barátok adnak egymásnak. Odafigyelést, szeretetet és kölcsönös tiszteletet. Az emberek egymáshoz való viszonyulása nem múlik határokon, valláson, politikán, bőrszínen vagy éppen sportklub rajongáson.

Egyetlen dolgon múlik, hogy akarsz-e , tudsz-e segíteni másokon és figyelsz-e másokra.

Nehéz kifejezni azt a hálát amelyet azért érzek, hogy ezt megtapasztalhattam. A világ tele van értékes emberekkel és nem számít, hogy ki hol született, csak az számít, hogy mi a szándéka.

A DXN összehozza és nem eltávolítja az embereket. Megtanulunk figyelni a másikra, keresni az értékeket az emberekben, kommunikálni egymással és kizárni az előítéleteket. Ha „csak” ennyit tennénk hozzá a világ történéseihez, már szebb lenne az élet a Földön.

Örülök a barátságodnak Sulaiman Abdulrahman.

Mi van HA?!

Nincs egyszerű dolgom, ha meg akarom osztani az élményeimet a dubaji DXN jutalomúttal kapcsolatban. 8 éve csatlakoztunk és ez a 7. jutalomút amit a cégtől kaptunk. A képeinket látva nem tudok többet elmondani Neked. Örömöt látsz,boldogságot és büszkeséget. Mindegyik útunk különleges volt, de most más érzéseim is felerősődtek a DXN-nel kapcsolatban. Nekünk működik a termék, az üzlet és az emberekkel való kapcsolatfelvétel, kommunikáció. Nem próbálunk sem többek, sem kevesebbek lenni annál, mint akik vagyunk. Bátrak vagyunk és dolgozunk, mert vannak céljaink és látom a családomon az értékek öröklődését és másolódását. Értékeket az emberekben és abban a hihetetlen DXN családban, amelyben bárhol vagyok szeretettel és segítőkészen viszonyulnak hozzánk csak a három betű kiejtésével: D X N . Ez egy varázsszó, amely emberek millióit érinti meg, segíti Őket egészségesebben élni és felemelkedni. Élem a sikereinket és ugyanúgy fájnak a küzdelmeink a komfortzónánk tágítása közben. De egyre nagyobb lesz és egyre nagyobb biztonságban közlekedünk és kommunikálunk a világban. Kinyílt számunkra a Világ. Hozhattok fel ellenérveket és kifogásokat, hogy miért nem csinálod, vagy miért nem éred el az utazási szinteket, de legbelül tudod és ez idegesíthet leginkább, hogy meg tudod csinálni, ha csinálnád. Csak egy HA választ el attól, hogy azt éld, amit szeretnél. Tarts velünk! Mi már jóval erősebbek vagyunk és leszünk a személyi testőröd ezen az úton és a félelmeidet el tudjuk oszlatni. Az a bizonyos HA csak akkor kerül elő, ha félelem és bizonytalanság van Benned. Pedig az csak egy felhő, amelyet a legkisebb szellő is odébb tol, ha felkavarod a levegőt. Kavard fel végre magad körül! Jó utazást, meglátod megéri! Ja és ne gondold, hogy ez a bejegyzés másnak szól ezt Neked írtam! 🙂

Most már kb. három éve szokásunkká vált, hogy minden nevezetességnél ugrunk egy általunk “Happyjumping”-nak elnevezett ugrást! Tarts Velünk! 🙂

Hangulat, tanulás, profizmus – DXN

Pár nagyszerű vezetővel közösen és a DXN támogatásával szerveztünk hálózatépítőink számára egy szakmai napot, ahol választ és megoldási kulcsot kaptak, kaptunk számos kérdésre online és offline is. A 9 darab 20 perces előadás mindegyike rendkívül összeszedett, tanulható és inspiráló volt. Rövidesen elkészülnek a videók is, amelyeket egy e-maillel tudsz kérni.