bizalom kategória bejegyzései

Iránytű az életedhez

Ebben az évben úgy döntöttünk, hogy 3 év után újra elindítjuk az “Együtt az Úton” vezetőképző hétvége sorozatunkat. Az első sorozat is nagyon eredményes volt, hiszen azok a  résztvevők akik végigcsinálták a 7 alkalomból álló hétvégét a 80%-a elérte a gyémánt szintet, vagy abban az évben annál is magasabb szintre lépett. Ezt tűztük ki újra a zászlónkra az idei sorozatban. Az első alkalommal az iránytűnket kezdtük el használni, amely a legeldugotabb helyeken és akár sötétben is mutatja a helyes irányt. Ez pedig a személyes küldetésünk megfogalmazása. Minden komoly vállalkozás rendelkezik egy küldetéssel, amely mutatja a vezetőknek és az ott dolgozóknak is a helyes irányt.

Mindennap elolvasom a vezérlő értékeim

Ezt könnyedén megcsináljuk a cégünk keretein belül, de hajlamosak vagyunk elhanyagolni saját magunkkal kapcsolatban. Egy értékrendet, amely elvezet és/vagy visszavezet akkor is a helyes útra, ha néha ránk esteledik, vagy szúros bokrok térítenek le az útról. A személyes küldetésünk egy ilyen dolog. Azok, akik részt vettek tudják, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog, mert nagyon mélyről, belülről jövő dolgok azok, amelyek helyes döntéseinket irányítják. Mindig, amikor ezekkel összhangban vagyunk, kiegyensúlyozottak és erősek vagyunk, de minden alkalommal, amikor ezek ellen cselekszünk erőtlenné válunk és elvesztjük energiánkat a céljaink felé vezető úton. Gratulálok mindazoknak, akik elkészítették már és kívánok helyes és előremutató döntéseket az életetekben!

Közeleg a DXN 25. születésnapja

Már csak 92 nap és elérkezik a DXN 25. születésnapja. A vállalatok életében mindig kiemelt szerepet töltenek be a kerek évfordulók, így van ez a DXN negyedszázados eseményével kapcsolatban is. Nagy a készülődés, mert a világ összes pontjáról gyűlnek össze a DXN család tagjai.

Amikor a DXN indult jó pár tag még meg sem született. ( Többek között a gyermekeim sem 🙂 ) Ma már Ők is élvezik a termékek adta biztonságot és a kompenzációs terv pénzügyi előnyeit.  Jó érzés arra gondolni, hogy létrejönnek vállalatok és egy-két-három generáció felnő és a semmiből millió dolláros forgalom lesz. Az egyszemélyes vállalkozásnak közel 7 millió független értékesítő partnere lesz és több, mint ezer alkalmazottja szerte a világon. Jó termékre, jó vízióra, jó üzleti etikára és gondolkodásra vall.

 

A 25 év sok mindent kifejez. Elismeri a termékek minőségét, bebizonyítja a piaci bizalmat és bölcsőt teremt a további növekedéshez.

Várom már a napot, amikor idén a jutalomúttal egybekötve ismét ünnepelhetünk közösen a DXN szentélyében Kuala Lumpurban.  Büszkeséggel tölt el, hogy a DXN Világ színpadán ezúttal én is szerepet kapok.

 

Mi lesz a békával, ha nincs királylány?

A mese is lehet valóság és a valóság is lehet mese, de a tartalmat Te teszed bele!

A mesében a békából sohasem lenne királyfi, ha egy királylány meg nem csókolná. De a csodás elképzelt világban az első királylány odalép hozzá és őszinte tekintete valamint elmesélt története után behunyt szemmel megcsókolja a békát és azonnal királyfivá változik. Ez a mese. 🙂 És mi a valóság?! A béka mellett szép sorjában elsétálnak a királylányok és nem királylányok és néha-néha egy pillantást vetnek csak a csúnya békára, akivel még a közelség sem kellemes érzés. Riadt pillantások és sikolyok közepette gyorsuló  lépésekkel hagyják magukra a békává varázsolt királyfit. Mi változik a mese és a valóság között? Mi az ami a mesékben működik, a valóságban pedig már nem. Talán a tiszta, ártatlan hit és a bizalom?  Hinni a szavak tartalmában, hinni a tiszta szándékban, bízni mások jóakaratában és bízni saját magunkban és abban, hogy a jó elnyeri jutalmát a rossz pedig úgyis a végén vezekel.

Ezek az értékek napjaink valóságában komoly válságban szenvednek. Nem könnyű megőrizni gyermeki tisztaságunk, amelyben a mesék szinte tündérvilágot teremtettek körülöttünk.

De ne adjuk fel! Higgyünk benne, hogy amit hallunk az igaz. Aki mondja az jót akar. Tiszták a szándékok és a jók tényleg elnyerik a fele királyságot. A mese lehet valóság és a valóság is lehet mese, de a tartalmat mi írjuk bele!