Badacsony kategória bejegyzései

DXN Koronás Gyémánt gondolatok

Ismét a csúcson

Litkey Farkas 11 alkalommal győzött már a Kékszalagok történetében. Ő az aki lehetne elégedett már. Mondhatná, hogy én már ezt elértem, csináljátok utánam, aztán majd meglátjuk. De nem! Pár év kimaradt ugyan, hogy nem jutott a csúcsra 12. alkalommal, de Ő küzdött. Kereste az útját ebben a hihetetlenül fejlődő és változó vitorlás közegben és szabályokban. Csütörtökön megtalálta és ismét győzött. 12. alkalommal és úgy örült, mintha az első győzelme lett volna. Az első nyilatkozat, amelyet a parton vele készítettek sok mindent elárult. Nem titkok vannak, hanem felkészülés. Felkészülés a győzelemre. Rengeteg munka, edzés, fejlesztés és hit. Ő nyugodtan érkezett az induláshoz. Tudta, hogy minden tekintetben vannak hajók, amelyek gyorsabbak bizonyos szituációkban náluk, de tudta azt is, hogy van egy jól felkészített csapata és minden helyzetben képesek a legjobb döntést hozni és ami fontos cselekedni. Idén ők nyertek ismét és fejet hajthattak a jobb és (csak) bizonyos szituációkban gyorsabb hajók, hiszen összességében fölénnyel nyerte az idei Kékszalag versenyét. Gratulálunk a nagyszerű sport és emberi teljesítményhez! Jó példa ez  a vízen kívül is!

Közösen a csúcsra jutni

Rendhagyó outdoor tréninget tartottunk az elmúlt hétvégén DXN-es vezetőimmel az “Együtt az úton”  program keretében Badacsonyban. Ez egy vízválasztó volt amúgy is, hiszen három hétvégén már túl vagyunk és még három volt előttünk. Szóval így félidőben úgy döntöttem, hogy mindenkit feljuttatok a csúcsra, aki kitartott a programban. Olyanokat is, akik gyakorlott túrázok és olyanokat is, akik nem szoktak ilyet csinálni. ( Tudod Ők azok az “én nem vagyok olyan” típusúak) 🙂 Érdekes reakciók voltak már az elején, amikor kiderült, hogy mit tervezünk. Izgalom és félelem, bizalom és bizonytalanság keveredett a levegőben. Mintha csak egy nyilvános DXN bemutatón a tájékoztató végén feltenném a kérdést: Ki tart velem? Az ismeretlen út, a lehetséges fájdalom, a bizonytalanság abban, hogy sikerülni fog-e visszatartott volna sokakat, de így “Együtt az úton” mindenkit indulásra bírt. Volt aki a másikért aggódott és szerinte neki el sem kellett volna indulnia. Volt aki a körülményeire hivatkozhatott volna, mert nem régen volt csípőprotézis műtétje. Volt aki meg csak annyit mondott: ez nekem semmi. Szóval különbözőek vagyunk és eltérőek a képességeink, tapasztalataink. Legalábbis az induláskor mindenképpen.  A megegyezés az volt, hogy a célba a csapatok csak akkor érhettek be, amikor a csapat utolsó tagja is felért a csúcsra.  Kemény túra volt, hatalmas tapasztalatokkal. Az eredmény?! Akiért aggódtak, vezette végig a mezőnyt. Aki fel akart rohanni, az rájött, hogy cserben hagyja a csapattársait és így nem tud segíteni nekik ezért velük maradt és többieket biztatva adott erőt és haladtak előre.  Az érzés, hogy Mindenki felért és az átlagnál jóval jobb tempóval nagyon tanulságos és felemelő volt.

Hogyan néz ki ez a DXN üzletére vetítve? Sokan vannak aki csatlakoznának, de még vívódnak, vagy éppen már csatlakoztak, de még magukban sem küzdötték le a félelmeiket és ez visszatartja őket.  Én bátorítalak, hogy indulj el velünk az úton. Nem rohanunk fel és nem hagyunk magadra! Biztatunk majd és átsegítünk a nehézségeken, mert azért lehetnek ilyenek is. Veled leszünk és felviszünk a csúcsra, legyenek bármilyen “körülményeid” is!

A legnagyobb tanulsága az útnak: járj elöl, mint vezető, de ne felejtsd el, hogy a sikered csak akkor lesz teljes, ha másokat is felviszel a csúcsra.  Egy jó vezetővel, egy egymást támogató egységben tevékenykedő csapat erre mindig képes lesz.

Jane Yau DXN Executive Crown Diamond és William Gan a Siker-Tanyán

Jane és fia William számomra nagyon kedves emberek és egyben felső vonalunk is. Jane ganoterapeuta tudása óriási segítség a DXN hálózatunkban. Személyes barátságuk pedig megtisztelő számomra. Három napot töltöttünk együtt a Siker-Tanyán, ahol volt konzultáció, előadás és rengeteg idő a kirándulásra és kikapcsolódásra. Ismét rengeteget tanultunk.

Élmény kávéztatás a Balaton-átúszáson

“Jé, kávézó a Balaton közepén!” kiáltottak fel sokan, amikor meglátták a vitorlásunkon a DXN kávés lobogót és molinót. Segíteni mentünk több száz másik vitorlással együtt, hogy a sportot és kihívást szerető emberek a legnagyobb biztonságban tudják megtenni az 5200 km-es távot. Több, mint 8000 ember úszott és nagyon sokan pihentek meg, ettek szőlőcukrot vagy éppen frissítették magukat hideg folyadékkal és jeges kávéval. A DXN kávéiból készített nedü sok úszónak keltette fel a figyelmét és sok nagyszerű kapcsolatot alakítottunk ki a nap folyamán. Nem hiába a sportolók és főleg a kihívásokat keresők között jóval nagyobb számban találni nagyszerű és vidám embereket. Biztos vagyok benne, hogy a DXN sztori páruknál folytatódik. 🙂

 

Miért van esélyed Neked is jól élni a DXN-ből?

Az elmúlt időszak találkozói nagyon alátámasztották azokat a tényeket, amelyeket megosztok másokkal is naponta. A DXN az elmúlt hat évben folyamatosan növekszik a kontinensen és azon kívül is. A hétvégi “Együtt az úton” tréningünk és a tegnapi bécsi találkozó rávilágított az elérhető potenciálra számunkra és számodra is. Adva van egy tökéletes termék, amelyik a területén a legjobb minőség abszolút megfizethető áron. Adottak az eszközök, hogy a legegyszerűbb formákban is meg tudd osztani a tapasztalataidat és van egy vízió. Gyárak épülnek Európa több pontján és terveznek Veled. Odafigyelnek az új országok indítására, rövidesen elérhető lesz Horvátország, Törökország, Franciaország, Svédország, Anglia és Belgium. Vezetőket keresünk a német ajkú országokban Ausztriában, Németországban és Svájcban is. Valamint itt van Magyarország. Szakemberek, orvosok és természetgyógyászok beszélnek a termékek tapasztalatairól és eredményeikről. A hétvégi tréning egyik részeként egy röpke fél óra alatt 45 badacsonyi kirándulónak tudtuk népszerűsíteni a kávénkat és fogadtak minket valamint a terméket bizalmukba. Ez a mi potenciálunk. Bárhol, bármikor tudjuk reklámozni és kínálni termékeinket, mert jó. Megvan a magabiztosság, mert tudjuk, hogy élmény lesz a tapasztalás. Próbáld ki Te is, ha még nem tartozol a csapatunkba. Van pár ok, amiért jó velünk tartanod:

1, Jól érzed magad, mert fittebb vagy

2, Igazán jó társaságod lesz

3, Pénz keresel

4, Utazol gyönyörű helyekre

5, Elégedett leszel magaddal, önbizalmad lesz

6, Hálásak lesznek Neked az emberek és sokszor hallod majd, hogy KÖSZÖNÖM!

7, És végül nincs veszteni valód! Miért ne?!  (A menüpontban fent csatlakozás gomb) Csak jól járhatsz! Kevés ilyen ajánlat érkezik manapság.

VI. Gyémánt Hétvége DXN csapatunknak a Czérna Siker-Tanyán

Évről évre jobban várom ezt a találkozót. Olyan emberek, vezetők jönnek ide, akik itt akarnak lenni és akiknek presztízs a részvétel. Idén a Czérna Siker-Tanya mellett a Zolkó Fogadó volt a helyszín, amely lassan hazai terepnek számít a vezetői rendezvényeink miatt. Jó volt tervezni a jövőt, meghatározni a feladatainkat, de jó volt játszani, kirándulni, vitorlázni és csakúgy együtt lenni is. Büszkeség volt együtt lenni az első évben kvalifikáló gyémántokkal, de az új VIP gyémántunk Börtsök Zoli is nagy ovációban részesült volna, ha a csapat nem méltányolja Bíró Ancsi gyermekének Botondnak az elalvását 🙂 . Romhányi Mara szülinapja és már-már menetrendszerű zseniális tortája csak hab volt (szó szerint 🙂 ) a tetején. Volt játék, móka kacagás és tanulás. Jövőre Veletek és a folyamatosan kvalifikáló új gyémántokkal ugyanitt.

Együtt az úton program 2. hétvégéje

Izgalmas két nap volt, nevetéssel, munkával és néha izzadsággal is fűszerezve, ahol tágítva komfortzónánkat hoztunk létre használható üzletépítő eszközöket, dolgoztunk ki módszereket és terveztünk a következő hétvégéig.  Nézd meg a videót, hogy Te is beletekinthess a program menetébe.

Egy álom megvalósulásának margójára

Hétvégén egy kellemes meghívásnak tettünk eleget, ahol a Folly Arborétum ünnepélyes átadása zajlott a hosszú és nem kis pénz felemésztő felújítás és fejlesztés után. Folly Réka az arborétum egyik tulajdonosának megnyitó beszéde után sok minden jutott az eszembe és nagyon sok gondolat kivánkozott elő. Négy generációnak kellett felnőnie ahhoz, hogy ez az álom megvalósuljon. Négy generáció minden tagja dacolva a történelmi és politikai viszontagságokkal küzdött és mindig látta és szem előtt tartotta azt, amit ma megtekinthet egy látogató. Hány ember van, aki egy hetet, de talán egy napot sem képes folyamatosan az álmaira és a céljaira koncentrálni. Eltelik pár hónap és nem látnak eredményt, akkor eldobják azt, amiben addig hittek ( vagy reménykedtek inkább) és újabbakat keresnek, remélve, hogy hátha majd könnyebb lesz és a „szerencse” velük tart. Számomra Réka példája is megmutatta, hogy a „szerencse” is azokkal szeret társulni, akik tudják, hogy mit akarnak, látják előre és tesznek is érte. Az már hab volt a tortán, hogy Rohály Eszter a DXN-t is képviselte és ezen a különleges és nagyon színvonalas rendezésű napon a DXN kávéit is megkóstolhatták a kíváncsi és igazán különleges résztvevők.