2012. szeptember hónap bejegyzései

Utózöngék a DXN vezetőképző szemináriumról

Amióta hazajöttünk másképp gondolkozom és másképp tervezek. Látom, hogy a velem együtt kint lévő partnereim is már másképp néznek az üzletükre. A DXN egy komoly stabil jövőt biztosít, melyet érdemes megbecsülni ebbe a bizonytalannak tűnő világban. Ami biztos azok az emberi kapcsolataink, megéri odafigyelni egymásra.

Összefoglaló képek a görög vezetőképzőről

Kristálytiszta jövőkép 2018-ra

Véget ért I. DXN Nemzetközi Vezetőképző Tábor, de a mindennapjainkban folytatódik az az álom, amit a rendezvény adott számunkra Görögországban. A vasárnapi nap Dr. Lim tartott előadást az emberi test fontosabb szerveinek működésől és jelzéseiről. Beszélt a ganoderma válaszreakcióiról, melyek fontosak lehetnek egészségünk megőrzése érdekében. A holisztikus gyógyászat területén végzett kutatásait 25 éve ismerik el kitüntetésekkel az egész világon. Bemutatkozhattak az utolsó napon az európai országok meghatározó vezetői is az Ő történetükkel és nagyon jó érzés volt beszélni nekünk is sikereink okáról. Olyan rendezvény volt, amelyet minden hálozatépítőnek csak ajánlani tudok, mert a DXN messze túlmutat minden eddigi elképzeléseinken. Nem egy-két évre szóló kis rózsaszínű ígéret, hanem egy a gyerekeink vagyonát is meghatározható valós üzlet. Tudom, hogy együtt bárkivel, akiben a szándék megvan meg tudjuk csinálni! Így lesz ez azzal a nagyszerű fiatalemberrel is, akivel a vezetőképző alatt hozott össze a sors. Csináljunk egy szép világot magunk körül, erre lehet hatásunk! A mi DXN víziónk 2018-ra elkezdődött.

image

image

image

image

image

image

image

Mr. Osler Sto Tomas Budapesten

Egy rendkivüli vezető látogat szeptember 25.-én Budapestre. Egy ötven éves DXN Crown Diamond aki harmincnak néz ki a tízéves termékhasználattól és a milliomos életmódtól. Osler egy nap alatt érte el az első vezetői szintet és hét hónap alatt milliomos lett. A DXN 10. Születésnapján Fülöp-Szigeteken 18.000 ember vett részt az ünnepi szemináriumon ahol javarészt a hálózata volt jelen.  Ma 17 sportautója enyhíti gyűjtő szenvedélyét és célja, hogy rengeteg embernek adja át a szabadság lángját és gyújtsa lángra a szívekben. Kihagyhatatlan esemény, ahol ott a helyed, ha biztonságot szeretnél a mai bizonytalan világban.
Helyszín: Budapest Lurdy Rendezvény Központ
Időpont: 2012.09.25 Kedd 17.30
Jegyeket 2000 Ft-ért vásárolhatsz nálam. Kérlek e-mailben jelezd, mert korlátozott a befogadó képessége!
image

image

image

image

image
image

DXN vizió Európában

Ma reggel Dr. Lim Siow Jin előadásával kezdődött a nap. A DXN cég és a saját hitvallásával megerősítette azt a viziót, amit én már pár éve megéreztem. A DXN olyan cég akire számíthatsz, mert nem ígér olyan túlfizetéseket, amelyek miatt már sok cég megingott és már én is tapasztaltam, hogy 2-3 év után nincsenek sehol. A DXN marketinterve alapján lehetsz nagyon vagyonos és gazdag, ráadásul egy nagyon stabil passzív bevétellel. Tudnod kell azonban, hogy egy hatalmas fa is egy magból nőtt ki és idő kell hozzá. Nem tudsz egyik pillanatról a másikra egy erdőt telepíteni. Vannak ugyan már kikisérletezett gyorsan nővő fák, de rövid az életük. 2-3 év alatt azonban nagyon megerősödhetsz anyagilag is úgy, hogy nem kell aggódnod az egészséged miatt sem. Európa csak most kezd éledni a DXN világában, pedig tudjuk, hogy az MLM cégek között hamarosan itt is az elsők között lesz, mint a többi kontinensen.

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

I. DXN Európai Vezetőképző Tábor

Nagyon vártuk már és végre elkezdődött. Délelőtt még a hatalmas hullámokban ugráltunk, de délután elkezdődött a történelmi esemény. Felemelő érzés a legelsőn itt lenni és tudom, hogy az itt lévő üzlettársaink mind úton vannak a pénzügyi szabadság felé. A legjobbak és a legnagyobbak képeznek minket. Itt van a DXN alapítója és elnöke Dr. Lim Siow Jin, Dr Rathna Vasupal és Prof. KN. Vasupalaiah koronás követek, Kócsó László a világ leggyorsabb koronás gyémántja és Jane Yau koronás gyémánt. Az a jövőkép amit felvázolnak komoly erőt ad, hogy minél több barátomat vigyem magammal ezen az úton.

image

image

image

image

image

image

Holnap kezdődik az I. DXN Európai Vezetőképző Tábora

Már szinte összeállt a teljes csapat. Ma este az utolsó fecskék is megérkeznek, hogy egy igazi görög bulival induljon a rendezvény. Eddig 18-an vagyunk a csapatunkból, de már egy itt a hotelben dolgozó gyémánt jelölt, akivel itt ismerkedtem meg 3-4 fővel jelentkezett be. Véletlenek nincsenek, csak véletlennek tűnő dolgok.

image

,

image

image

image

image

image

image

image

image

image

Pihenés a vezetőképző tábor előtt

Pár nappal előbb megérkeztünk a vezetőképző tábor helyszinére. A magyar top gyémántok is már a helyszínen vannak és nagyon jó hangulatban töltjük napjainkat. Végre az idő is felnőtt hozzánk és ragyogó napsütéssel kedveskedett az első teljes szállodai napunkon. A hotel kiváló a DXN jól választott. Ma a legnagyobb izgalmakat a szállodai röplabda mérkőzés váltotta ki, amelyen a magyar DXN-es csapatunk a helyi és a többi orosz csapat mellett a második helyre küzdötte magát.

image

image

image

image

Meteorak

Huszonkét évvel ezelőtt voltunk itt, de most kicsit “érettebb” fejjel teljesen másként éltem meg ezt a hihetetlen csodát. Nem csak a természet, de az ember is nagyszerűt alkotott. Délután megérkeztünk a szállodába, ahol már a csapat egyik része a tengerparton heverészett. Egy jó úszás és a vacsora után a pihenésé lesz a főszerep.

image

image

image

image

image

image

Meteorák

Tegnap végül úgy döntöttünk, hogy Skopje városnézés után irány a Meteorák. Több okunk is volt, mert az idő nem fogadott kegyeibe és ezért a kilométerek mellett szavaztunk, de az a 400 km amit Halkidikiről oda-vissza meg kellene tenni az jóval fárasztóbb lenne. Így most itt vagyunk közvetlenül a Meteorák alatt és alig várom, hogy reggel legyen, mert most csak a sziluettje rajzolódik ki a hatalmas sziklatömböknek. Józsi komoly próba elé volt téve, mert idáig a szerpentineken már sötétben és szakadó esőben tettük meg a több száz kilométeres utat. Persze egy gyémánttá változott buszsofőrnek a vérében van a vezetés. Talán még csak annyi üzenet az utánunk érkezőknek, hogy a görög autópályán ne nagyon számítsatok benzinkútra, de ahol van ott kérjetek forró vizet, mert bimbodzó angolunkkal is a kávéról és az üzletről kellett beszélnünk. Angol névjegykártyával és weboldallal készüljetek, mert érdemes!
Reggel lett és olyan vagyok, mint egy kisgyerek! 🙂
image